Úgy gondolom, hogy mindenkinek, aki egy kicsit is érdeklődő, meg kéne néznie a Saul fiát. Akkor is ezt mondanám, ha nem nyerte volna meg az Oscar-díjat, de így még inkább. Legalább azért, hogy ne mások véleményére kelljen hagyatkoznia, hanem saját maga tapasztalhassa meg, hogy mi is az a magyar film, amiért ennyi elismerés járt az elmúlt pár hónapban.
A film középpontjában Saul áll, akinek a Sonderkommando tagjaként az érkező transzportok gázkamrába terelése, majd a maradványok eltakarítása és a hamvak eltüntetése volt a feladata. Eközben a Sonderkommando tagjai is rabok, és a "titkok tudóiként" rövid időn belül rájuk is ugyanaz a sors vár, mint a többi áldozatra.
Amit semmiképpen nem lehet figyelmen hagyni sem a film nézése, sem az értelmezés közben, az a vizuális megvalósítás. A film nagy részében a főszereplő arca látszik nagyon közelről, rajta kívül minden más homályos. A körülötte lévő térből csak kis szegletek látszanak, ezek is elmosódva. Nincs lehetőség "körbenézni", a néző látótere már az első pillanatban beszűkül. Megpróbáltam visszaidézni pár jelenetet, és elképzelni hagyományos mélységélességgel; egyértelmű, hogy nem ugyanarról a filmről beszélnénk úgy.
Azzal tisztában voltam, hogy nem egy klasszikus "sírós" filmre kell számítanom, ez viszont nem azt jelenti, hogy nem volt megrázó. Az elidegenedettség érzése szerintem abszolút átjött a vásznon, én úgy gondolom, hogy nem véletlenül éreztem azt többször is, hogy valakit jó lenne megölelni ott rögtön. Sőt, helyenként torokszorító, vagy éppen gyomorforgató volt az élmény. Mindezt pedig éppen ezzel a sejtetéses megoldással érték el. A nézőnek van előzetes tudása a koncentrációs táborok működéséről, ehhez a képi megjelenítés szintjén hozzájön egy-egy háttérben, a látótér szélén megjelenő homályos részlet, ami pedig az egészet kiegészíti, azok a hangok. Mert a látótér és a képi világ hiába van behatárolva, a hangok minden irányból érkeznek, emlékeztetnek a fókuszpontot körülvevő tér létére, a különböző nyelveket beszélő vagy éppen szavak nélkül kiáltozó emberekre.
Megtévesztő lenne azt mondani, hogy azt látjuk, amit Saul, hiszen az esetek egy részében éppen az ő arca szerepel a vásznon, azonban a néző által tapasztalt bezártságérzetet párhuzamba lehet állítani Saul attitűdjével. Az elvégzendő feladatát gépiesen végzi, függetleníti magát tőle, hiszen csak így képes teljesíteni azt. Lehajtott fejjel jár, nem néz körül, szinte tudomást sem vesz a környezetéről, csak rutinszerűen végzi a dolgát. A gépiesség a mozgásban is megjelenik, akár a szereplők mozgásáról, akár a kameráról beszélünk, amely esetenként követi őket. Mint egy igazi koreográfia, minden mozdulatnak és ezek egymásutániságának megvan a helye, ahogyan a rendszer fogaskerekeiben is gördülékenyen mennek a dolgok.
Ez a fásult rutin törik meg Saul számára, amikor az áldozatok között felfedezi a fiát. Innentől kezdve új küldetése, hogy a fiút eltemesse, és ehhez találjon egy rabbit. Én az elején nem kételkedtem benne, hogy valóban a fiát találta meg, később pedig úgy éreztem, hogy nem is számít igazán. Mindenesetre ez nyitott kérdés marad, ami különböző értelmezésekre és továbbgondolásra ad lehetőséget. Az értelmetlenségben, ahol Saul lassan elveszíti saját magát is, vagy talán a tiszta tudatállapotát már el is vesztette, ez a küldetés ad új értelmet az életének. A Sonderkommando többi tagja eközben lázadást szervez, hiszen érzik, hogy rövidesen rájuk kerül a sor, azonban ebben a történetben senki nem válik hőssé, és a lázadás sem kap hangsúlyos szerepet. Saul "feláldozza az élőket a holtakért", mindent annak rendel alá, hogy a fiúnak megadja a végtisztességet.
Mielőtt megnéztem volna a filmet, a Nemes Jeles Lászlóval készített interjúkból az maradt meg bennem, miszerint nem akart "túlélőfilmet" csinálni. Ahogyan nincsenek hősök, nincsenek túlélők sem. Egy egyéni utat követhetünk végig, amelynek során Saul a saját módján próbál értelmet és megváltást találni, a végsőkig küzdve ezekért. Hogy sikerül-e neki? A zárókép szerintem vegyíti a belenyugvást, a megnyugvást, és a teljes lemondás után újra megjelenő reményt, ugyanakkor a véget is jelenti.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése