Vannak helyek Budapesten, amiket általában meghagyunk a turistáknak. Elvileg nekünk kéne a legjobban ismerni a várost, mégis sok minden kimarad. Nekem például nem rémlik, hogy valaha is jártam volna a Történeti Múzeum Vármúzeumában. Kedden aztán hirtelen ötlettől vezérelve, a hazafelé tartó utat megszakítva felmentünk a várba. Eredetileg csak az Eltűnő Núbia című fotókiállítást akartuk megnézni, aztán kiderült, hogy a jegy árában (900 Ft a diák, egyáltalán nem vészes, főleg így) benne vannak az állandó kiállítások is az időszaki mellett. Úgyhogy szépen sorban elkezdtük járni a termeket.
A földszinten a legérdekesebb talán az Anjou selyemkárpit volt, amit teljesen véletlenül, egy sárral borított galacsinként találtak meg. Ja, és üvegfallal leválasztott, gombnyomásra nyíló teremben őrzik, ez külön izgi.:D
A középkori palotaszint neve árulkodó, középkori maradványok, falak, oszlopok, és gyönyörű padlócsempék vannak itt, ezen kívül pedig a börtön is, de a legszebb része a kápolna. Gyönyörű, kicsi, gótikus kápolna, olyan, amiben simán el tudom képzelni az esküvőmet.:)
Az első emeleten van az Eltűnő Núbia kiállítás, ami Lantai-Csont Gergely (aki egyébként fotográfus és közgazdász is, tetszik ez a párosítás) Szudánban készített képeiből áll. Nem túl nagy maga a kiállítás, így könnyen befogadható, minden egyes kép előtt el is lehet ácsorogni. Nagyon furcsa és érdekes ilyen archaikus társadalmakat látni, miközben a felszínen valamennyire azért a nyugati kultúra elemei is megjelennek (flip-flop papucs a hagyományos bőrszandálok mellett...), de pl. az oktatásról egészen más elképzeléseik vannak.
A másik, nagyobb elem ezen a szinten a Budapest - fény és árnyék című kiállítás, ami Budapest ezeréves történetét mutatja be. Szerintem nagyon jól meg van szerkesztve: két fő vonulata van, egy a város történelmét vezeti végig kb. a rómaiaktól a rendszerváltásig, vele párhuzamosan pedig a mindennapi élet egyes elemeit (lakás, vásárok, fürdők stb.) mutatják be tematikusan, szintén végigkövetve a különböző korokat. A kiállítás megfelel a modern igényeknek, tele van interaktív feladatokkal, lehet tapizni bátran nem csak a gyerekeknek (reméljük:D). Szerintem itt töltöttük el a legtöbb időt, a szocialista stílusban berendezett szobában meg is pihentünk a tipikus piros kanapén, és a tipikus barna egybekockaszekrényen álló tévén és megnéztünk egy panelépítésről készült interjút és egy ezzel kapcsolatos kisfilmet, igazi gyöngyszem volt, megérte kivárni a poént.
Az utolsó emelet az egyetlen, amit kihagytunk, de ez nem túl nagy terület.
Összesen három órát töltöttünk a múzeumban, ami nagyon soknak tűnik, de egyszer sem éreztem úgy, hogy ki kéne menekülnöm, tényleg élveztem. Látszik a térképeken is, hogy sok és sokféle terem van, nem muszáj az összeset ugyanolyan figyelemmel végigjárni. Szerintem mindenképpen megéri egyszer elmenni, nem árt ismerni és kicsit más szemszögből látni a lakóhelyünket.:)
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése