Elvileg ezzel a technikával, ha nagyon ügyes lennék, igazi virágformát lehetne formázni, viszont őszintén szólva erre most nem is nagyon törekedtem. (Nekem sincs hátul szemem.) De szerintem így is elég jó kis forma kerekedett ki a dologból (anyu szerint briós), kicsit csomózott hatása van, és a maradék szőkeségem különösen tetszik benne.
Így készült: Fülmagasságban leválasztottam a hajam felső részét, és viszonylag szorosan befontam. Ha nem fogyott volna el már fél éve a minihajgumim, akkor azzal rögzítettem is volna a végét. Ezután meglazítottam a fonatot (tipp itt). A virághoz csak azt az oldalt kell kihúzkodni, amelyik a tekerés után kívül lesz, de ez részletkérdés most. A végén pedig egyszerűen feltekertem az egészet úgy, hogy viszonylag lapos legyen a konty. Szóval ne egy kis görcs legyen belőle, hanem terüljön el (spirálisan, egyre kijjebb kerül a maradék haj, nem rá az első tekerésre). A végét hullámcsattal rögzítettem, a konty belseje felé szúrva, aztán ahol még laza volt, rásegítettem még pár csattal.
Remélem, nem magyaráztam túl, és esetleg kipróbáljátok, ha tetszik.:)
Fogalmam sincs, miért, de erről a lakk-kombinációról Hamupipőke jut eszembe. Valószínűleg a csillogós üvegcipellő miatt, mert hogy a szín nem stimmel. Ja, és ha elég bátor leszek, és elmegyek falat mászni, akkor egy Bűbáj-beli zuhanást tervezek. Tudjátok, olyan "holnap egybekelünk!"-félét. Úgyhogy meg kell alapozni valahogy a hercegnőséget.:)
Igazából egészen véletlenszerűen kerültek egymás mellé a színek. Alapból a lila lakkot kentem fel jó pár nappal ezelőtt, aztán amikor végre megtaláltam a képen látható rózsaszín lakkot (nem szoktam ilyet, de erre tényleg kíváncsi voltam, és mindig megnéztem a helyét, ha olyan helyen jártam, hátha..), beugrott mellé egy ezüstös is. A két lakk textúrája, felülete különbözik a normális, fényes lakkokétól. Homoklakknak hívják őket, mostanában elég felkapottak (nagyon képben vagyok, azt hiszem, kezdek túl sok szépségblogot olvasni...), a lényegük pedig, hogy csupa csillámból állnak, és kicsit tényleg érdes lesz a felületük, de semmi durva, nem akad bele a ruhába vagy ilyesmi. Egy szó mint száz, ki kellett próbálni őket, így egy nap késéssel végül már mindkettő a körmömön volt. Elismerem, már-már a jó ízlés határát súrolja ez az összeállítás - csillogás két körmön? - , de szerintem még belefér. Legalább a színek nem rikítóak.:)
középső ujj:ezüst
gyűrűsujj: rózsaszín
(nincs óriási különbség, de ezért férnek meg egymás mellett)
A lila nagy kedvenc, a rózsaszínre vágytam, az ezüst pedig beugrott.
Egészen életszagú, de legalábbis spontán bejelentkezés következik. Úgy gondoltam, hogy mivel elégedett voltam a mai hajammal, és másnak is tetszett (innen is köszönöm :) ), ezért itt is megmutatom.
Egy kis kilátás is jár a képhez
Ráadásul nem ördöngösség elkészíteni, a csavart a ferde parkettafonás adja hátul. Volt már lépésről-lépésre útmutató a fonáshoz. (Ugye mindenki emlékszik rá, és szorgosan gyakorolt azóta?;)) Ezúttal a fül magasságában választottam le a kezdőtincset, és haladtam átlósan lefelé. Egy kicsit talán látszik, hogy csak a "felszínről" vettem fel apró tincseket, így egyenletes vastagságú és viszonylag szoros lett a fonat. Ahogy elértem a tarkómhoz, egyszerűen csak összegumiztam. Ennyi. (Na jó, a másik oldalt elölről kihagytam a copfból egy tincset, és azzal körültekertem a hajgumit, de ez már tényleg részletkérdés.:))
Ahogy beharangoztam, ezentúl sminkes posztokra is lehet majd hébe-hóba számítani. Nem kell sminkcsodákat várni, egyszerűen csak szeretném megosztani a saját tapasztalataimat és módszereimet, és megadni a kezdő lökést ahhoz, hogy mindenki elkezdjen kísérletezni és a lustaságát (vagy egyéb kifogásokat) félretéve rájönni, hogy ő miben érzi a legjobban magát, mi áll neki különösen jól.
Ebből a megfogalmazásból akár úgy is tűnhet, hogy szerintem smink nélkül nem élet az élet. Na, ez nem így van. Nagyon irigylem azokat a lányokat, akik minden smink nélkül is gyönyörűek, szinte tökéletes a bőrük, alig karikás a szemük, sűrű a szempillájuk (a hosszú sajnos nem elég, spirál nélkül gyakran alig látszik) és majd kicsattannak. Láttam már ilyet, de azért lássuk be, nem ez a jellemző. Sőt, általában a természetes szépségek is használnak minimum egy kis korrektort vagy egyebet, csak ügyesen teszik.
Elterjedt, és valószínűleg igaz is, hogy a normális férfiak nagy részének a természetes külsejű nők tetszenek. Ez teljesen rendben van, örülünk neki. Viszont ez nem egyenlő azzal a kinézettel, amivel mondjuk pár óra alvás után kikelünk az ágyból reggel. Vannak apró trükkök, amikkel kilométernyi vakolat nélkül lehet csalni úgy, hogy senkinek nem a smink tűnik fel, hanem egyszerűen a szép arc, amire kellemes ránézni. Elég jól jellemzi szerintem a fiúk hozzáállását (és hozzáértését) a kérdéshez a következő rövid történet. Tavaly a tablófotózás után - ahol sminkes is volt, és kezelésbe vette, akinek szüksége volt rá - az egyik fiúbarátom megkérdezte, hogy ugye mi nem sminkelünk minden nap? Hát, most erre mit mondhatnék? Jót mosolyogtam rajta. 9. óta szinte minden nap használok minimum szempillaspirált, és persze időközben fejlődtem, már több mindent használok, de érzésem szerint soha nem vittem túlzásba a dolgot. Egyszerűen csak elrejtettem és kiemeltem bizonyos dolgokat, éppen csak annyira, amennyitől jól éreztem magam. Nem tartom sem valódi csalásnak, sem kötelező nyűgnek.
... de azért jól jön hozzá
Az előbb már felvetődött az újabb kérdés: mégis kinek a kedvéért szépítkezünk? Minek ez az egész? Az ellenkező nemet akarjuk lenyűgözni, a többi nő előtt akarunk villogni, vagy csak magunknak akarunk megfelelni? Én azt mondom (nem általános igazságként, hanem saját magamra vonatkoztatva), hogy én elsősorban magamnak akarok tetszeni. Ad egy kis magabiztosságot, ha tudom, hogy vállalható a fejem. Az meg, ha éppen úgy érzem, hogy na, ez igen, még jobb. És az, hogy nem ijedek meg, ha valaki rám veti pillantását, valószínűleg minden területen jó hatással van rám.
Szóval egyensúly, arany középút, mint mindenhol. Az a célom, hogy ne függjek a sminktől, amíg festetlen arccal is ki merek menni az utcára, addig szerintem minden rendben. Tényleg nem egy új arcot akarok magamnak alkotni, abban viszont nincs semmi rossz, ha a meglévőből a legjobbat akarom kihozni. Néha esetleg kicsit bevállalósabban, csak úgy szórakozásképpen.
Ha nekem nem hisztek, akkor megint Lisa Eldridge-t hívom segítségül. Tonnányi smink nélkül, a megfelelő technikával a jóból is lehet még jobbat kihozni.
Legközelebb jönnek már a gyakorlatiasabb bejegyzések, tippek is, képekkel meg minden, de úgy éreztem, hogy jól jönnek ezek a bevezető gondolatok.:)
A kávézási "szokásom" általában kimerül a reggeli sok tejjel és cukorral megivott, és a nyári desszertjellegű jegeskávéban.:) Nem iszom napi szinten, olyan erősen meg soha, hogy megtapasztaljam az igazi ébresztő hatását, az illatát viszont például nagyon szeretem. (Ezért is jók a reggeli egyetemi órák: biztos, hogy ül valaki a közelben egy pohár kávéval.:))
A mai napom viszont alapból is álmoskás, amire ez a nyomott idő még rá is segített, így amikor anya felvetette, hogy csináljunk olyan mézes kávét, nem ellenkeztem. Finom, édes, meleg ... mi kell még?
Mint mondtam, nem vagyok nagy kávészakértő, azt is csak nagy vonalakban tudom, hogy melyik név mit takar. A melange hasonlít a latte macchiatóra, azaz tejhabos, viszont az alján méz is van - legalábbis egy változatában biztos.:)
A miénk így készült: Először is a pohár aljára öntöttünk egy kis mézet. Ezután a tejhabosítóval felhabosított meleg tej jött rá. Utána egy kicsit hagytuk, hogy szétváljon a tej folyósabb része az igazi habtól - így lett réteges, aminél nem vártunk, az egyszínű lett. (Valószínűleg lehet rögtön egy kis külön tejjel indítani, aztán rá a habot, de ez csak egy kósza ötlet.) Végül pedig a forró kávét lassan, egyenletesen belecsorgattuk a pohárba a habon keresztül.
És ilyen lett:
Nagyobb adagban valószínűleg még jobban mutatott volna, de hát nem az volt a lényeg, hogy tökéletes legyen;)
Próbáljátok ki, ha egy kis édes kávés finomságra vágytok!
Van néhány jól bevált receptem, ezek közé tartozik egy tészta nélküli túrótorta is. Terveztem is, hogy lesz belőle bejegyzés, pár napja viszont találtam egy másik receptet, ami nagyon hasonlít erre, ráadásul még gyorsabban készen van. Szóval most megmutatom mindkettőt. Tényleg nincs nagy különbség a két recept között, viszont a zsiradék és a nagyobb adagok miatt az első ("eredeti") kiadósabb, és én mondjuk vendégeknek is azt adnám inkább, míg a második, egyszerűbb változat könnyedebb, és tipikusan az "öt perc alatt összedobok valamit akár hétköznap délután (este....) is" kategória. Ráadásul ebben a másodikban tényleg semennyi liszt nincs, úgyhogy lelkiismeret-furdalás nélkül rámondhatjuk, hogy de hát ez egészséges!;)
Hozzávalók - 1. változat:
15 dkg puha vaj (tényleg érdemes puhával dolgozni, úgy sokkal könnyebb kikeverni)
1 bögre=200 ml cukor
1 kg túró
1 evőkanál liszt
1 evőkanál citromlé
1 csomag vaníliás pudingpor
4 tojás
Hozzávalók - 2. változat; az egyszerűbb:
fél kg túró
1 csomag vaníliás pudingpor
vaníliás cukor
2 tojás
1 kis doboznyi tejföl
cukor ízlés szerint (én 6 evőkanállal tettem bele)
fél citrom leve
Elkészítés:
Az elkészítés tulajdonképpen mindkét esetben ugyanaz. Mindent jól össze kell keverni, a sorrend nem számít különösebben. Ennyi. :)
Ha homogén, krémes tésztát szeretnénk, akkor elektromos habverővel lehet igazán simára keverni a masszát, simán kézzel, villával elkeverve pedig kicsit rusztikusabb, darabosabb állagot érhetünk el. Ez utóbbit én a második verziónál alkalmaztam, így még gyorsabban készen lett.
A tésztába lehet beáztatott mazsolát vagy csokit keverni, esetleg a tetejét megszórni gyümölccsel, vagy a már kész sütire valamilyen szószt készíteni, és azzal meglocsolni.
180 fokra előmelegített sütőben kb. 40-45 perc alatt sül meg. Megéri megvárni, amíg teljesen kihűl, úgy lehet majd szépen szeletelni.
Az első, kicsit szebb verzió gyümölcsszósszal
És a második, hétköznapi változat meggyel a tetején
A sütinyalóka nálunk nem túl elterjedt, de biztos mindenki látott már ilyen pálcikákba szúrt, színes mázzal vagy csokival bevont és feldíszített sütigolyócskát. Mivel sokféleképpen lehet díszíteni (a lehetőségeknek csak a szórócukrok vagy a fantáziánk szabhat határt), ez a formabontó, falatnyi édesség bármilyen bulin jól mutat. Ezen kívül pedig jó ajándék is lehet belőle.
Bár az elkészítése nem kifejezetten bonyolult, azért kicsit körülményes, ezért is ajánlanám inkább különlegesebb alkalmakra, nem a hétköznapi desszertéhség csillapítására.
A lényeg, hogy a kész piskótatésztát összekeverjük valami krémmel, és gyúrható masszát formázzunk belőle. Az én receptem innen származik.
Aki elkészíti, mindenképpen olvassa előtte el a receptet, és gondolja át a dolog logisztikáját! A tésztának hűlnie kell, a golyókat négyszer kell hűtőbe tenni, ezt bele kell kalkulálni az elkészítési időbe, illetve helyet kell neki csinálni (pálcástól is), stb.
Hozzávalók:
A piskótához:
10 dkg vaj
14 dkg étcsoki
14 dkg cukor
4 tojás
7 dkg liszt
csipetnyi só
A krémhez:
50 g vaj
ízlés szerinti porcukor
100 g krémsajt (natúr, vagy mascarpone)
A díszítéshez:
csoki (valószínűleg 1 táblánál több kell, legyen kéznél elég)
esetleg pár csepp étolaj
színes díszítő/szórócukrok
Elkészítés:
A tésztához a vajat a cukor 2/3-ával habosra keverjük.
A csokit megolvasztjuk, hozzáadjuk a vajhoz, majd a tojások sárgáját is hozzákeverjük.
A fehérjét a maradék 1/3 cukorral kemény habbá verjük, ezután hozzáforgatjuk a másik masszához.
Végül beleforgatjuk a lisztet is.
180 fokra előmelegített sütőben megsütjük. (Sajnos nem emlékszem, mennyi idő alatt lett kész, úgyhogy javaslom a tűpróbát.)
A kész tortaalapot teljesen ki kell hűteni. Ez akár egy egész napot is jelenthet, az sem baj, ha egy kicsit kiszárad, szóval érdemes előző nap megsütni.
A krémhez való vajat, porcukrot és krémsajtot jól összekeverjük, és fokozatosan az összemorzsolt tésztához adjuk. Jól gyúrható, nem túl lágy masszát kell kapnunk.Fontos, hogy mindig kisebb adagokban gyúrjuk hozzá a tésztához a krémet, mert ha túl lágyak lesznek a golyók, akkor nem maradnak meg a hurkapálcán.
Ezután a masszát 1 órára hűtőbe kell tenni.
Ha lejárt az első hűtési idő, akkor golyókat formázunk belőle, majd újabb fél óra hűtő következik.
A csokit fel kell olvasztani, a hurkapálca végét belemártani, és kb. a golyó feléig felszúrni. Ez után is negyed óra hűtés jön.
A csokit meg lehet olvasztani pár csepp olajjal is, ettől tovább marad folyós, ami nagy segítség a mártogatásnál: egy nagykanálnyi olvasztott csokira ráfektetjük a golyót, és a hurkapálcát folyamatosan forgatva az egészet szépen bevonjuk körben, az aljától a tetejéig. Addig lehet rászórni a színes cukrokat, amíg még nem száradt meg, tehát rögtön a forgatás után!
A mártogatás után a pálcákat úgy kell elhelyezni, hogy ne érhessenek össze a golyók. Lehet hungarocellbe szúrni, de nekem az nem volt itthon, szóval befőttesüvegekbe tettem őket. Esetleg egy doboz tetejére is lehet lyukakat fúrni, és abba beleállítani.
Ha minden kész, akkor még egyszer utoljára hűtőbe kell tenni, amíg a csoki meg nem szilárdul. Kész állapotában már szobahőmérsékleten tartható.
A hosszú (de remélem, követhető) leírás után pedig jöjjön pár kép. Még tavaly készítettem őket ajándékba, és valami isteni extracsokis-krémes íze van, ráadásul mutatós is, úgyhogy megérte az elkészítésével eltöltött időt.:)
