Pupa és Kiko szerzemények, kedvencek

Remélem, mindenkinek jól telt a karácsony, pihentetek, finomakat ettetek, és volt időtök olyan dolgokra is, amik a hétköznapokban a háttérbe szorulnak. Én egy régóta halogatott bejegyzéssel készültem az utolsó lusta napokra, kicsit beauty blogger vizekre evezve, könnyedén.

Arról már meséltem, hogy egy Kiko-üzletet elfogadnék Magyarországon is, a szülinapom környékén pedig a minigyűjteményem néhány újabb darabbal egészült ki a szüleim milánói kiruccanásának köszönhetően, valamint a Pupából is vettem, illetve kaptam néhány sminket akkortájt. Mindkét márka olasz, szokták is őket egymáshoz hasonlítani minőségben és árkategóriában, azonban a Kiko előnye, hogy szinte mindig vannak valódi akciók, és így gyakran sokkal megfizethetőbb áron lehet ott vásárolni, mint az inkább erős közép-árkategóriás Pupában.

Az összes sminktermék gyönyörűséges, ezért mindet megmutogatom, de van néhány kiemelkedő darab, amit szinte nap mint nap használok, amióta megvan. A termékek nevére kattintva további információkat (ár, egyéb színek, stb.) is megtalálhattok.

PUPA

Pupa Vamp! szempillaspirál / 404

Kicsit elkéstem ennek a szempillaspirálnak a bemutatásával, ugyanis ez a konkrét mélylila árnyalat, ami felkeltette az érdeklődésemet, az őszi limitált kiadás részeként volt kapható. Én általában úgy használom, hogy egy réteg lila után a szempillatövekhez teszek még egy kis hagyományos feketét - így jobban keretezi a szememet, miközben közelről azért látszik a turpisság. Maga a kefe, a formula és legfőképpen a végeredmény pedig nagyon tetszik, feketében igazán hatásos lehet. Hagyományos (nem szilikon), homokóra formájú keféje van, a festék már az elején sem túl nedves, inkább szárazabb fajta, és szerintem tökéletesen teljesíti a dúsításra vonatkozó ígéreteit. Nem kell nagyon rétegezni, hogy szinte műszempilla-hatású, vastag, dús pillákat kapjunk. Az állandó kínálatban is hatféle színben lehet kapni, és érzékeny szemre is ajánlják, úgyhogy érdemes lehet megnézni.

Pupa I'm Lipstick  / 112 Rose Nude

Ezt a rúzst a húgomtól kaptam a szülinapomra, és azóta az egyik kedvenc mindennapi színem lett, nagyon eltalálta. :) Talán ki is ütötte az eddigi kedvencemet, legalábbis mostanra - amúgy rászoktam a rúzsozásra, ezt az öregedés jelei között tartom számon. Eléggé meglepődtem, amikor a posztot megelőző információgyűjtés során a csomagoláson és a honlapon is extra fényes rúzsként találtam rá erre a vonalra, mert eddig, a tapasztalataim alapján elég biztos voltam benne, hogy félmatt vagy szaténfényű címszavak alatt futhat a termék; sok húzással, több rétegben valóban fényes egy kicsit, de nem túl krémes, és minimális leitatással el lehet venni a fényét. Nagyon kényelmes, tartós, és nem kopik hülyén, ráadásul a színe is telitalálat - én ezek alapján használok egy rúzst rendszeresen.

Pupa Vamp! Wet&Dry Eyeshadow / 609 Baby Pink

Szintén a húgomtól volt szülinapi ajándék ez a rózsaszín csillámos égetett szemhéjpúder, amit szárazon és nedvesen is lehet használni. Én eddig csak szárazon használtam, vékony rétegben eldolgozva, így hétköznapra sem volt túlzás a plusz csillogás. A Pupa égetett szemhéjpúdereit sokan dicsérik, és valóban jó minőségű a festék, valamint gyönyörű színekben kapható, de őszintén szólva - hacsak nem egy nagyon jól kihasználható vagy éppen nagyon különleges színről van szó - nem vagyok biztos benne, hogy megéri a teljes árát.

KIKO

Kiko Cream Crush Lasting Colour Eyeshadow krémes szemhéjfesték / 05 Pearly Silver Rose

Ennek a krémes szemfestéknek egészen különleges állaga van, egyáltalán nem olyan, mint amilyenre számítottam. Azt hittem, hogy kicsit keményebb lesz, olyasmi, mint mondjuk a Color Tattoo - de nem, ez sokkal könnyebb állagú, már-már habosan-zselésen, nagyon puhán krémes. Én egy csillogó, hivatalosan pearl finishű árnyalatot kaptam, de inkább metálosan, vizesen csillogónak mondanám, mint finom gyöngyházfényűnek. Éppen ezért nem nagyon volt még alkalmam kipróbálni, egyértelműen feltűnőbb sminkhez tudom elképzelni (a húgom szalagavatós sminkjéhez használtam belőle egy picit), a tartósságáról így nem igazán tudok nyilatkozni. Matt és csillogó árnyalatokban egyaránt kapható.

Kiko Long Lasting Stick hosszantartó szemhéjfesték-stift / 06 Golden Brown és 36 Golden Mauve

Ezek a hosszantartó szemfestékstiftek bekerültek már a nyári kedvenceim közé, ott írtam is róluk picit bővebben, de színmintát nem mutattam - ennek a bejegyzésnek a végén azonban ezt is bepótlom. A bronzos barnát különösen szeretem, tökéletes erőlködésmentes alkalmi sminket is lehet vele készíteni akár önmagában, vagy alapnak használva, de tusecsettel felkenve finom vonalat is lehet vele húzni. Terveim között van egyébként, hogy mutassak vele egy sminket, meglátjuk, mi lesz belőle.

Kiko Eyetech Look szemhéjpúder / 104 Metallic Bronze

A kupakban található port az ecsetes applikátor segítségével lehet felvinni a szemhéjra. Szerencsére nem porol, és jól pigmentált, erőteljes színt kaphatunk már egy rétegben is, és szemhéjalappal teljesen tartós is.

Kiko Rebel Bouncy Blush selyemfényű krémes pirosító / 01 Velvety Peach

Ez a pirosító a Pupa rúzson és a Kiko szemceruzán kívül a másik nagy felfedezés számomra, ráadásul még a poszt megírásának pillanatában is kedvezményes, 3 eurós áron lehet rendelni! Nem ujjal felkenhető és eldolgozható, hanem gyurmás állagú, amit ecsettel lehet a legkönnyebben felvinni (bár nekem szerintem nincs hozzá megfelelő ecsetem, de megoldom). Az ecset beletunkolása után alig látszik, hogy felvette volna a festéket, és az arcra kenve mégis ott van a szín. Nem ragad, de nem is poros, az eddigi legtermészetesebb hatású pirosítóm, szinte beleolvad a bőrbe.

Balról jobbra:

Kiko Eyetech Look szemhéjpúder / 104 Metallic Bronze

Kiko Long Lasting Stick hosszantartó szemhéjfesték-stift / 06 Golden Brown 

Kiko Long Lasting Stick hosszantartó szemhéjfesték-stift / 36 Golden Mauve

Pupa Vamp! Wet&Dry Eyeshadow / 609 Baby Pink

Kiko Cream Crush Lasting Colour Eyeshadow krémes szemhéjfesték / 05 Pearly Silver Rose

Kiko Rebel Bouncy Blush selyemfényű krémes pirosító / 01 Velvety Peach

Pupa I'm Lipstick  / 112 Rose Nude

RECEPT / Lily Pebbles-féle csokis puszedli, avagy csokis pöfeteg

Ezt a leginkább csokis puszedlire hasonlító receptet minden évben elkészítem december környékén, amióta az egyik kedvenc Youtube-videósom, Lily Pebbles pár éve közzétette a blogján. Egyszerű elkészíteni, bár kicsit maszatolós-ragacsos, de megéri könyékig csokisnak és porcukrosnak lenni a belül puha, kívül roppanós kekszért. Magyar blogokon vagy receptoldalakon csokis pöfeteg néven láttam hasonló sütiket, de úgy láttam, azok kicsit más arányokkal és hozzávalókkal dolgoztak, ezért megosztom ezt a nekem nagyon bevált változatot is. Az eredeti recepthez képest én csak a cukor mennyiségén változtattam, és még így is mindig megfogadom, hogy legközelebb ennél is kevesebbet teszek bele - erre érdemes figyelni. Viszont tejterméket nem tartalmaz, így az erre érzékenyek is elkészíthetik az ünnepi készülődésben.

 

Hozzávalók:

• 85 g cukrozatlan kakaópor
• 250 g cukor
• 125 ml olaj
• 4 tojás
• 2 teáskanál vaníliakivonat
• 250 g finomliszt
• 1 csomag sütőpor
• egy csipet só
• 60 g porcukor

Elkészítés:

Egy tálban a kakaóport és a cukrot elkeverjük az olajjal, majd hozzáadjuk a tojásokat, végül pedig a vaníliát is.

A lisztet a sütőporral és a sóval elvegyítjük egy másik tálban, majd hozzákeverjük a nedves masszához.

A legjobb, ha pár órát lefedve hűtőben pihentetjük a tésztát, így könnyebb lesz vele dolgozni.

A porcukrot tányérba öntjük, és a tésztából kiskanál segítségével formázott golyókat meghempergetjük benne. Ezután a cukorral borított gömböcskéket sütőpapírral bélelt tepsire tesszük (nem túl közel egymáshoz) és egy picit lenyomkodjuk a tetejüket (nem teljesen ellapítva).

180 fokra előmelegített sütőben 10-12 percig sütjük. Akkor jó, ha a sütőből kivéve még kicsit félkésznek tűnik: pár perc múlva a külseje megszilárdul, a belseje viszont még puha marad.

Budapest Cake Túra 6. állomás: Zazzi

Elérkeztünk a sütitúra utolsó állomásához, már csak a győztes(ek)hez való visszatérés van hátra! Talán nem árulok el nagy titkot azzal, hogy én nagyon élveztem ezt a pár hónapos programot, sok kellemes péntek délutánt töltöttünk így együtt, és megismerhettem pár igazán jó cukrászdát.

De lássuk, milyen volt az utolsó állomásunk! A Zazzi mindannyiunknak kiesik egy kicsit az elhelyezkedésével, ezért is maradt végül utoljára, hogy feltegye az i-re a pontot. Annyit tudtam róla, hogy a többi résztvevő cukrászdával ellentétben viszonylag régóta működik, és francia jellegű sütiket árulnak. A klasszikus francia stílusból és talán a környékből is arra asszociáltam, hogy a cukrászda berendezése is klasszikusabb, elegánsabb stílusú lesz. Ezzel kapcsolatban nem volt igazam, modern, műanyag asztalos, inkább gyorsétteremre, mint étteremre emlékeztető megoldást választottak.

A sütik viszont olyanok voltak, amilyennek elképzeltem őket, nagyon szépek és valóban elegánsak, jó volt rájuk nézni az üvegpult mögött. A legtöbb egy zselésen habos, mousse jellegű koncepcióra épül, vékony piskótaréteggel az alján, de hagyományosabb piskóta-krém összeállítású sütiszeletekből is lehet választani. Az ízpárosítások pedig igazán széles skálán mozognak a csokis és a gyümölcsös kategórián belül is. A napi ízekből mini, falatnyi tortácskákből készült összeállítást is megvehet, aki mindent szeretne végigkóstolni.

Mi az eper-mangó és a málna-rózsa-licsi ízű mousse-os sütiket kóstoltuk, valamint egy hagyományos állagú, jolly joker ízpárosítású csokis-málnásat. Ha valaki nem szereti a habos, mégis inkább zselés állagot, akkor semmiképpen ne olyat válasszon, ez szerintem alap. A hab, illetve a süti nagy része rendben volt, főleg, hogy az epres-mangósban a piskótában roppanós fehércsoki-darabkákat éreztem, ami nagyon jól kiegyensúlyozta a krém állagát, viszont a tetején lévő vékony vizes-zselés réteg kicsit furcsa volt, nem értettem teljesen a funkcióját. Az ízek egyébként jók voltak, az eper-mangó számomra kicsit visszaidézte a nyarat, bár aki nem szereti a nagyon édeset, ne ezt válassza. A legjobb viszont szerintem egyértelműen a csokis-málnás torta volt, ami első kóstolásra azonnal emlékeztetett valamire, úgy éreztem, hogy ilyet már ettem. Bár nem 100%-os, de előfordulhat, hogy az egyik, pár éve többször is elkészített szülinapi tortámnak van hasonló íze, ami egyébként nagyon jó receptnek bizonyult. Állagra és ízre is tökéletes volt, ezt máskor is szívesen választanám.

Nem nagyon szeretek negatívumot írni, hiszen a blog azért jött létre, hogy azokról a dolgokról írjak, amiket szeretek, de azért azt megemlíteném, hogy a kiszolgálás itt nem volt olyan kedves, mint akár a többi helyen, akár ahogyan az elvárható lenne. Nem szeretem azt érezni, hogy a korom (vagy bármi más miatt) lekezelőbben bánnak velem, mint  az előttem lévőkkel vagy az utánam következőkkel, itt pedig enyhén ugyan, de sajnos mindannyian ezt éreztük.

Hol van? 1037 Budapest Bécsi út 57-61.

Facebook

honlap: www.zazzi.hu

Árkategória: sütik 750-790 Ft körül, melange (=kávé+egy tasak méz...) 500 Ft

A Cake Túra további állomásai:

Édességlabor

Édes Sári

Chez Dodo

Édesem
Dynamobake

Hárman teljesítettük a kihívást, ezért már az elején úgy állapodtunk meg, hogy a végén mindenki választhat egy kedvencet, ahol teszünk még egy próbát. A "győztesek" nevét valószínűleg Facebookon fogom majd felfedni, úgyhogy nézzetek át oda is! :)

A Gilmore Girls és én 2. / A Year in the Life benyomások

A tegnapi poszt célja az volt, hogy előkészítse a mait - általánosságban szerettem volna elmesélni, hogy mi fogott meg a Gilmore Girls-ben, mielőtt rátérek az aktuálisabb témára. Erre úgy éreztem, mindenképpen szükség van, mert bár a friss részekkel nem voltam teljesen elégedett, attól még bármikor jó szívvel nézném újra.

A következőkben azokat a gondolatokat próbálom meg mondatokba önteni, amelyek a nézés közben megfogalmazódtak bennem. Nem mesélem el a történetet, nem térek ki minden részletre, teljesen önkényesen és szubjektíven szűkítem le a témát. Ettől függetlenül spoiler-veszély fenyeget minden bekezdésben; úgyhogy aki nem látta még az új évadot, de szeretné, és nincs szelektív memóriája az információmorzsákkal kapcsolatban (nekem például van... éppen ezért meglepetésként ért a befejezés), vagy zavarja, ha valamit előre tud, az csak saját felelősségre olvasson tovább.

Nos, Gilmore-éknál és egész Stars Hollow-ban megállt az idő, amivel nincs baj, sőt - jó volt ugyanazokat a helyeket és ugyanazokat az embereket látni (van, akin fogott az idő, van, akin kevésbé). De - és ez itt egy nagy de, rögtön így az elején - én azért azt vártam volna, hogy kilenc év alatt mégiscsak történik valami. (Pozitív irányú) jellemfejlődésről a főszereplők esetében szó sincs, sőt: Rory kifejezetten visszafejlődik, minden téren. Persze, nem mindenki tudja megvalósítani a gyerekkori álmát, de neki úgy érzem, meg kellett volna. Tényleg mindene megvolt hozzá, elhatározás, tehetség, szorgalom, kapcsolatok... És igazából az sem derült ki, hogy hol csúszott el a dolog, egyszerűen csak azt látjuk, hogy valamiért nem találja a helyét. Lorelai problémái már sokkal hihetőbbek, és az ő történetszála a továbbiakban is egész jól kidolgozott, a Luke-kal való  kapcsolatában azonban kicsit nehéz elhinni, hogy a füstbement esküvőjük óta kilenc év alatt tényleg egyszer sem került újra szóba a házasság...

Azt eddig is tudtuk, hogy a két főszereplő nem tökéletes, de ahogy Rory új barátjával bántak, kifejezetten ellenszenves volt. Miközben értem, hogy mi volt ennek a szálnak a lényege, úgy éreztem az első részben, hogy ilyen embereknek nem lennék a barátja - ami szöges ellentétben áll az eddigi jellemrajzokkal kialakított képpel.

Rory személyiség-visszafejlődésének, illetve válságának elég nagy részét teszi ki a Logannel való kapcsolata. A probléma az, hogy egyrészt nem volt véletlen, hogy nem maradtak együtt annak idején, másrészt pedig Rory harmadik egy kapcsolatban... megint. Ezenkívül is úgy éreztem, hogy Logan és az egyetemi csapata aránytalanul nagy részt kaptak a négy epizód során, miközben egyáltalán nem vitték előre a történetet, semmilyen szinten.

A régi szereplőket egyébként jó volt újra látni, én nem éreztem túlzásnak, hogy egy év leforgása alatt mindenkit visszahoztak (bár néhány Paris-jelenet helyett már szívesebben láttam volna mondjuk Lane-t, de ez tényleg részletkérdés). A valóságban pár éve elhunyt, Richardot játszó Edward Herrmannról szerintem szépen megemlékeztek, a halála beleépítve a történetbe több síkon is meghatározó szál volt. A két legfőbb szereplőre is hatással volt, de legjobban persze Emily életét befolyásolta: az ő karakterének feladata az volt, hogy ötven együtt töltött év után megtanuljon nem csupán Mrs. Gilmore-ként tovább élni. Végül talán ez sikerült is neki, csak azt sajnálom, hogy közben enyhén az alkohol rabjává vált. Ezzel lehet, hogy lehetne vitatkozni, de én úgy éreztem, hogy ez a lehetőség végig (és egyre jobban) a feje felett lebegett, és ez az amúgy megnyugtató megoldását is felemássá tette számomra.

És hogy megkaptam-e a várt befejezést? Mint az már talán kiderült, Lorelai sorsát soha nem éreztem veszélyben, inkább Rorynak szerettem volna alternatív befejezést, leginkább Jess mellett. Nem úgy, hogy rögtön egymásra találnak, de szépen lassan, hiszen mindketten felnőttek és változtak (ahogy én elképzeltem). Nos, Jess megjelenésére legalább annyit kellett várni, mint erre a bekezdésre. Ez azért (is) zavar, mert volt például fél órányi teljesen felesleges musical-betét, ami alatt csak arra tudtam gondolni, hogy mennyi mindennek kéne még történnie. Szóval Jess egyszer csak megérkezik, egy mondatával helyretesz mindent, és ennyi. A végén pedig kapunk még tőle egy jelentőségteljes, hosszú pillantást, ami több kérdést vet fel, mint amennyit megválaszol...

És ha már kérdések... az már korábban kiszivárgott, hogy van négy szó, amivel az eredeti sorozatot is be akarták fejezni, és most fel is használták őket. Nekem pedig leesett az állam (szelektív memória...). "Bezárul a kör", na de ennyire? Emily péntek esti vacsorájának megfelelője megmosolyogtatott, de annak a lehetősége, hogy Rory teljes mértékben "lemásolja" Lorelai életét, legalábbis ami élete férfijait illeti... kicsit erőltetettnek éreztem.

Lehet, hogy elfogult vagyok, de a méltó befejezés számomra nem Rory kapunyitási pánikja - válsága lett volna, legalábbis nem ilyen arányokkal kidolgozva. A kiszámítható Logan-szál helyett szívesebben néztem volna a kapcsolatának alakulását Jess-szel (nem feltétlenül négy részen keresztül, de azért egy kicsit jobban kibontva), mert ebben szerintem sokkal több lett volna a potenciál. Nem tudom, hogy lesz-e folytatás, őszintén szólva nem hiszem. Erre az évadra is éveket kellett várni, és elvileg befejezésnek szánták az alkotók. Pedig örülnék neki, ha mondjuk minden évben ugyanígy csinálnának négy hosszú részt, amíg meg nem kapom, amit a fejemben már kitaláltam.

A négyszer 1,5 órás megoldás egyébként szerintem jó döntés volt, így kevésbé mehettek el zsákutcák felé, és néhány filmesebb megvalósítás is belefért. És bár tudom, hogy elég sok alap dolgot kritizáltam (mániám a jellemfejlődés, úgy tűnik), de szerencsére az eredeti hangulat nagyon gyakran visszaköszönt, pár kifejezetten humoros jelenettel és természetesen kortárs kulturális utalásokkal, például Marie Kondo enyhén kényszeres lomtalanításától a Trónok harcán keresztül a "vonuljunk el, lehetőleg a komfortzónánkon túlra,  hogy megfejtsük az életet" mozgalomig, és egy fél mondatnyi Brexit is becsúszott aktuálisként.

Lehet, hogy újranézem majd (legalább néhány poénért), és az is lehet, hogy akkor máshogy látok majd bizonyos dolgokat, de jelenleg ez a véleményem.

Ha van itt olyan, aki már látta a az új epizódokat, szóljon hozzá bátran!

Nekem van teljesen vad (esetleg romantikus) elképzelésem arról, hogy minek hogy kéne történnie, vagy más sem volt teljesen elégedett a cselekménnyel?

képek

A Gilmore Girls és én, 1. felvonás

Saját bevallásom szerint nem vagyok rajongó alkat, de néhány dologért tudok azért a kelleténél talán jobban lelkesedni. Ha például elkezdek nézni egy sorozatot, általában az első pár rész után tudom, hogy végig fogom-e nézni, vagy esetleg adok neki még egy esélyt, de utána valószínűleg abbahagyom. Ha viszont valamire rákattanok, akkor kevés dolog állíthat meg abban, hogy elejétől a végéig megnézzem. Hozzátartozik a dologhoz, hogy általában akkor kapcsolódom be egy sorozatba, amikor már évek óta stabilan megy, és már jó sok évad felgyűlt. Nem szándékosan, egyszerűen csak ritkán kap el a tömeghisztéria hangulata az első megjelenéskor. Ilyen élmények közé sorolható a Szívek szállodája is, ami pár évvel ezelőttig nekem is a "folyamatosan megy a tévében, háttérzajnak, reggeli mellé elmegy" kategóriába tartozott, de egy-egy rész alapján igazából nem szerettem meg. A latin-amerikai szappanoperára hajazó magyar címfordítást pedig inkább hagyjuk... sokkal kevésbé gáz a dolog, mint ahogyan elsőre hangzik.

Négy-öt éve egy eseménytelen nyári napon kezdtem el az elejétől nézni, és... nos, elkapott a gépszíj, beszippantott Stars Hollow, éppen ezért nagyon megörültem az új évad hírének. Nem voltak túlzottan nagy elvárásaim vele kapcsolatban egyrészt az eltelt idő, másrészt a sorozatot belengő misztikum és a többi rajongó elvárásai miatt; nem akartam túl sokat várni, aztán csalódni. Csak annyit szerettem volna, hogy kicsit jobb legyen ez a befejezés, mint amilyenre az eredeti sikerült. Mégis, miután megnéztem ezt a négy részt, felemás érzelmeim vannak.

Éppen ezért elkezdtem leírni a felmerült gondolataimat, de úgy gondoltam, hogy akkor már írok egy kicsit általánosságban arról is, hogy miért szerettem meg a sorozatot annak idején. Ebben a bejegyzésben először ez utóbbiról lesz szó, az új évadról pedig külön fogok írni, hogy kicsit emészthetőbb hosszúságú legyen.

Hogy mi az, ami magával ragadhatja a nézőt? A legfontosabb talán, hogy az alkotóknak sikerült megalkotniuk egy saját világot, saját szabályokkal - engem annak idején például a Harry Potterben is ez fogott meg leginkább. Stars Hollow, a kitalált kisváros világa tökéletesen működik a való világ keretein belül is; pont annyira abszurd a működése, amitől bájos lesz, nem pedig kínos és minden realitástól elrugaszkodott. Ehhez a hangulathoz persze elengedhetetlenek a jól kitalált mellékszereplők. Mindenkinek megvan a karaktere, tudjuk, hogy mire számíthatunk tőlük, és éppen ez a kellemes folytonosság teszi ismerőssé és barátságossá  a helyet. Tudjuk, hogy a főszereplők hova mennek kávézni, honnan rendelnek kaját (honnan nem?), hogy a városi gyűlésen mindig történik valami, hogy Taylor, a polgármester folyamatosan a város felvirágoztatásán ügyködik, Miss Patty és Babette pletykálnak, Michelle morgolódik, Sookie ipari mennyiségben főz és így tovább.

Persze az egész mit sem érne a főszereplők közti dinamika nélkül, ami nem csak Lorelai és Rory különleges anya-lánya párosában valósul meg, hanem például mindkettejük barátságaiban is, Sookie-val és Lane-nel. Az én kedvencem pedig, amikor szépen lassan kiderül, hogy Lorelai az anyjától örökölte a különleges humorérzékét, hiába próbál tagadni minden hasonlóságot Emily-vel...

Na és persze az elmaradhatatlan szerelmi szálból sincs hiány a hét eredeti évad alatt. Aki ismer, az tudhatja, hogy elég kritikus tudok lenni ilyen dolgokban, és a legklasszikusabb romantikus történetet sem tudom értékelni, ha idegesít benne a pár, vagy szerintem nem illenek össze, miközben tökéletesen összeillőnek vannak beállítva. Rory oldalán a rajongói tábor széthúz: én azzal a véleménnyel értek egyet, hogy a három barát közül mindegyik tökéletes volt életének az adott pontján, mind hozzátettek valamit, viszont... összességében nem kérdés, hogy Jess-nek szurkoltam. :) Lorelai pedig szerintem elég nyilvánvalóan haladt a "sorsa" felé, jó sok kisebb-nagyobb kitérővel.

A pörgős, humoros párbeszédek nélkül a sorozat egyértelműen nem lenne ugyanaz, elég sok szállóigeszerű mondat született az évek során. Ezeken kívül pedig valószínűleg az is megragadott annak idején, hogy könnyen lehet azonosulni a szereplőkkel. 17 körül voltam, amikor egyben megnéztem az egészet, Rory-t pedig 16-23 éves koráig követhetjük végig, ahogy a félénk gimnazista egyetemre megy, és határozott, céltudatos nővé válik. Az én szemszögemből akkor ő volt a központibb szereplő, de simán lehet, hogy egyszer majd úgy nézem végig, hogy Lorelai-t érzem magamhoz közelebb - ez pedig abszolút pozitívum a sorozat szempontjából.

Nem mondom, hogy nagy dózisban nem lehet megcsömörleni tőle - iróniából és kávéból is van az a mennyiség, ami már túl sok -  és persze nem minden évad ugyanolyan erős, de aki szereti a vicces, bármikor jókedvre hangoló történeteket szerethető karakterekkel, az mindenképpen tegyen vele egy próbát, soha nem késő. Akit pedig már nem kell győzködni, nézzen vissza holnap, mert érkeznek az első gondolataim az új évadról!