Habár az átlagos egy hónapra jutó elolvasott oldalszám simán megvolt az elmúlt időben, csupán egy regényt sikerült befejeznem apróbb-nagyobb részletekben haladva.
A Régimódi történet (ön)életrajzi családregény. Mindig óvatosan bánok ezekkel az önéletrajzi elemeket tartalmazó könyvekkel, mert gimnáziumban jól megszoktam, hogy a mű szempontjából mindegy, hogy mit gondolt a költő, vagy jelen esetben hogy hol van a valóság és a fikció határa, de ez a könyv a fülszövegen lévő Szabó Magda idézet és a köszönetnyilvánítás szerint az édesanyja életét hivatott megörökíteni; apró, összegyűjtött darabkákból felidézni és megérteni egy rejtélyes nőt.
A történet nem nála, Jablonczay Lenkénél kezdődik, hanem még az ő dédszülei idejében, a XIX. század eleje felé. A nagyszülők fiatalkoráról már több kiderül, legalábbis annyi, hogy egyértelmű legyen a párhuzam a következő generáció bizonyos lépéseivel. Jablonczay Kálmán, Lenke apja, azaz Iunior csélcsap, Gacsáry Emmáról, az anyjáról pedig még unokájának is megvan a nem túl hízelgő véleménye. Lenkét nem a szülei nevelték fel, hanem az apai nagyanyja, az erőskezű Rickl Mária, a "kalmárlány". Egész életét végigkíséri az a momentum, hogy szülei lemondtak róla, odaadták, és többé nem is keresték. A múltban való kutakodás után azonban kiderülnek olyan körülmények, amelyek egy életen keresztül rejtve maradtak az érintettek számára. Szülei életének megismerése után végigkövethetjük Lenke magányos gyerekkorát, majd ifjúkori kivirulását, kapcsolatát a számára fontos emberekkel, vallással, művészettel, férfiakkal.
Az eseményeket különböző nézőpontokból ismerhetjük meg, régi naplórészletek, levelek, versek színesítik és még inkább, árnyalják a történetet. A család sorsának lineáris elmesélését pedig megszakítja egy-egy jövőbeli esemény beszúrása is, így tulajdonképpen nem ér véget a megismert történet az utolsó sornál, hanem kerekebb képet kapunk. Az első történeti, nagyon leíró részeken túl kell lenni, de feladni nem érdemes, mert amint beindul a cselekmény, egyre gördülékenyebb lesz, és ahogy egyre többet tudunk meg a karakterekről, úgy lesz egyre izgalmasabb vagy éppen szívszorítóbb az olvasmány.
Összességében nem vidám, de szép és érdekes történet, amiben különböző emberi életek és sorsok fonódnak össze, a múltbéli döntések akaratlanul még generációkkal később is meghatározó hatással bírnak. A mondásról, ráeszmélésről, amely akár a regény mottója is lehetne - "nem küzdhetek a végzetem ellen" - pedig mindenki döntse el, hogy mit gondol, akinek véletlenül ilyeneken van kedve gondolkozni.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése